Alapítvány

A Második Élet Alapítványt 2016-ban Nagy Anna hozta létre.

Elsődleges célunk, hogy Horváth Boglárka Ápril 2015. április 20-án elszenvedett szívleállása és újraélesztése utáni rehabilitációját segítsük, az ehhez szükséges társadalmi összefogást koordináljuk.

Esetünk nem egyedi, keressük a sorstársakat, akikkel tapasztalatainkat kicserélhetnénk, akiknek segíthetnénk, akik segítenek.

Boglárka hosszú kórházi ápolása során megismertük és megértettük a sorstársak gondjait is.  Távolabbi céljaink közt nagy súllyal szerepel e sorsok enyhítése, különös tekintettel az otthoni ápolás és rehabilitáció tárgyi és emberi feltételeinek megteremtésére.

E célokon túl társadalmi vitát kezdeményezünk az újraélesztés tárgyában. Itt nagy hangsúlyt szánunk az időablak kérdésének.

Ha négy-öt percnél tovább nem kap az agy oxigént, nincs vérkeringés, súlyos agyi károsodások alakulhatnak ki, amelyeket nem is biztos, hogy lehet gyógyítani, tehát nagyon fontos, hogy elkezdődjön az újraélesztés: a szívmasszázs és a mesterséges lélegeztetés.

(Prof. Dr. Gál János, Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója az InfoRádióban Gál Ildikó műsorában 2017.04.09. 08:30)

Távolabbra tekintve részt kívánunk venni az iskolai újraélesztés megteremtésében.

E célokhoz kérjük és köszönjük az Ön támogatását.