Pénzügyi beszámoló 2017

A 2017-es évben nagyon fontos volt az alapítvány működésének pénzügyi megerősítése, hogy ezzel is biztosítsuk az elsődleges célunk — Horváth Boglárka Ápril gondozásának, kezelésének támogatása — megvalósítását.

A támogatások havi összegét úgy állapítottuk meg, hogy az alapítvány működését a kifizetések ne veszélyeztessék. Az októberben megtartott jótékonysági aukció kapcsán kapott adományaink lehetővé tették, hogy Boglárka állapotában a decemberben bekövetkezett súlyos, életveszélyes helyzetben, a kuratórium a rendkívüli helyzetre való tekintettel további ötszázezer forint külön adománnyal segítse a családot.

Az alapítványt egyéni és céges adományozók segítették pénzügyileg. A képzőművészeti kiállítás és jótékonysági aukció megrendezését a Shopmark cég tette lehetővé kiállítási helyiség ingyenes biztosításával. A képzőművészeti aukcióra a „Tarkarét csoport” alkotói ingyen ajánlották fel műveiket. Két esetben jelent meg újságcikk Bogi helyzetével kapcsolatban.

A társadalmi párbeszéd elindításához — az újraélesztés körülményeiről, feltételeiről — az alapítványnak még nincs megfelelő anyagi és személyi bázisa. Az alapítvány kuratóriumának tagjai az alapító oklevélben foglaltak szerint díjazás nélkül végezték feladataikat. A támogatáson felül csak az alapítványi működéshez szükséges és az alaptevékenységgel kapcsolatos kifizetésekre került sor.

Budapest, 2018. április 7.

masodik_elet_2017_penzugyi_beszamolo